Szabó Gergely, Webisztán

Vasárnap éjjel. Itt az idő, hogy oly sok tökölődés után végre vegyek egy nagy levegőt, és olyat tegyek, amit normális ember soha: működő XP “Professional” helyére Win7 “Bizonytalankodót” telepítsek. Lesz, ami lesz. Gyors backup a legfontosabb adatoknak, és már fut is a telepítő a külső vinyóról.

Mózes, Jézus és Ábrahám egyszerre pillant le rám. Az ő lelki erejük szórja szét a Windows-logó körül a négyszínű fényt, midőn bootolásnak ideje jövend. De ni: akad a process bar! A Lenovo T60p ventillátora felhörög. Fagyás. Dermedt csend.

Hot restart, ez maradt utolsó fegyverem. Szöknek az ábrándok, a sok közös emlék búsan visszacseng e büszke múltból. A restart megsegít. Zakatolnak a vistás dizájnelemek az 1600 pixeles kijelzőóceánon. Új erőre kap Káin és Máté apostol. Ők ketten, szent kezeikkel rakosgatják az ikonokat a deszktopon, s bent, a registryben is az ő tökéletességük bújtatja helyükre a biteket. Halleluja, működő friss béta oprendszer. Mégiscsak létezik. Van remény. Ó, Istenem.

Ám az ifjonti hév egyre s egyre többre vágy’. PS CS3 installal Win7 upgrade-et vegyíteni, az ám! Épp Twitteren újságolom a nagy hírt, hogy Isten nagy, Isten megsegít. Mire a kékhalálnál is végzetesebb átok szakad az égből reánk: villám csap át a T60p-n, a kijelző még pislog egyet, és erőtlen bípelés közepette kilehelli utolsó programsorait. Ma este kétszer alkonyul.

Hétfő van, minden napok legundokabbika. Kérlelem a földön mozdulatlan fekvő gépet, éledjen, adjon új esélyt. Rádugom a tápot, nincs más remény: intubálni kell. Mind hiába már. Lekuporodok a földre melléd, ó, te sírig jó barát.

Fekete hó pereg le a Pokol kopfáiról. Kirajzolják a szürke köveken: offline.

Sasvári József, Plastik média

Épp telefonáltam munka ügyben egy kimondottan kellemetlen nap végéhez közeledve, amikor fura rajzolatokra lettem figyelmes a képernyőn, ablak-tájon. “Miafa”, mondtam is magamban, mert akkor még a telefonon voltam. Nem tulajdonítva nagy jelentőséget a dolognak tovább folytattam a beszélgetést, majd utána kezdtem ráncolni a szemöldökömet. Érdekes módon az egér működött, de semmi nem reagált.

Az első reboot.

Szürke képernyő, Apple logó. Rövid szünet, ezen a ponton az ember még azon gondolkodik, hogy mi lesz a következő taszk. Viszont amikor belefagy a boot képernyőbe (ez Mac-en egy szürke vízesés jellegű vizuális kép, mintha fentről omlana alá a KÓR), az ember elmereng. Ott és abban a pillanatban azonnal bizonyossá válik a felől, hogy mi van: hardver probléma, de csak sokkal később válik igazán égetővé és kínzóvá.

Az univerzumok ezen a ponton válnak ketté: addig a pillanatig, a boot fagyás pillanatáig tartott az egyik, a “normális” univerzum, onnantól pedig rákerültünk az “alternatív” idő-ösvényre, ahonnan másfajta síkon kezdenek folyni az események. Onnantól hirtelen nem az lesz az érdekes, ami eddig volt, a prioritások egyből átrendeződnek.

Először havazás, aztán csend.

Fazekas Dániel (fds) és Horváth András (xms) az első két személy, akiket felhívok. Mindketten megnyugtatnak, hogy üljek le és ne idegeskedjek feleslegesen. Ha tartózkodna valaki a szobában, hozna egy pohár vizet, ami egészen biztos kámfor ízű lenne, de azt amúgy sem érezném tisztán, csak szélről, mint amikor ma a gépkocsi szervíz amúgy is kis méretű mosdójában a piszoárban mellém állt valaki, akinek nem tudtam nem periférián látni a farkát. (Miért nem az ülőkésbe folyat az ilyen? Mi abban a jó, hogy egymás mellett lengetünk?)

Itthon várom a csodát. Megpróbálok még kettő bootot, hátha megjavult a gép, persze semmi nem történt, ugyanúgy beleszürkül. 2009-ben már nincs sad mac ikon. Handrás azt tanácsolja, hogy hívjam fel az Apple erre a célra létrehozott 06 80-as telefonszámát, ami már magyarul is beszél, de a női hang bontja a vonalat 17 óra után. Majd holnap, fátter.

A barátnőm, áldott jó asszony, megengedi, hogy leüljek az ő laptopja elé és target disk módba tegyem az elhalálozottat, bár előtte létrehoz nekem egy új kontót a számítógépén. Ez így korrekt: ez az enyém, az a tiéd, nem vizelünk egymáséba. Az élettársi kapcsolathoz is hozzátartozik némi privacy, még háborús időkben is.

Az est hátralevő részét egy 256 megabyteos céges Windows XP és egy 8 gigás pen drivera költözéssel töltöm. Holnap páratlan nap van, így autózni fogok a Macintosh szervízbe. 2009. január 12-e van, hétfő.