Shared by eszpee
hajrá!
Elég nehéz elsőnek lenni. Mindenben. Beköszönő posztot is nehéz írni. Ha jól emlékszem még sosem csináltam ilyet, de most kell. Erről az oldalról, ami hatalmas nagy melóval a háta mögött most belekerül végérvényesen az internetbe.
A fotózásról fog szólni. Hogy hogyan fotóznak emberek, és hogyan fotózunk mi, akik ezt az oldalt csináljuk. Mondhatnánk úgy is, hogy egy közösségi oldalt szeretnénk összehozni. Nem a szó szoros értelmében vett közösségi oldalt, hanem valami olyasmit. Össze szeretnénk szedni egy rakás hasznos információt azoknak, akik fényképezőgéppel a kezükben figyelnek meg dolgokat, és olyanoknak is, akik ezt még csak tervezik. Mert az jó. Meglátjuk majd, mi sül ki belőle. Reményeink szerint egy olyan blog, amit ha megemlít valaki, akkor indokot is tesz majd mellé, hogy ő miért is olvassa. Akár fídben (jobbra fent) akár a “hagyományos” módon.
Lesznek mindenféle posztok. Elviekben a tematika szupertitkos gugli dokumentumokban már le van fektetve. Agyaltunk rajta sokat. Mondjuk azt, hogy éjszakáztunk. Konferenciabeszélgettünk, sheeteket töltöttünk egyszerre, mert úgy jobban jönnek az ötletek. A vége körülbelül a fenti kategóriasorban visszaköszön. Az elkövetkező időszakban a feladatunk az, hogy mindezt megtöltsük érdekes tartalommal. Most még azt gondoljuk, hogy ez egyszerű lesz.
Talán azért van igazunk ebben, mert az ötlet fő csapását a flickr.com-on kialakult magyar közösség maga adta. Kell egy olyan hely, ahol az ott talált dolgokat, érdekes, kommentekben felmerülő témákat összegyűjtjük, hozzácsepegtetünk némi friss hírt, ami lehet, hogy csak egy rövid szösszenet lesz egy linkkel, amit nálunk sokkal okosabb emberek követtek el, vagy éppen én, a sokat beszélő írok egy olyat, mint ez is, se füle, se farka témával. Ötleteim természetesen már vannak.
De lesz itt napikép, interjú szerintünk érdekes emberekkel, amikből már van kész cucc itt az oldalon. Van amire ígéretet kaptunk, van amire senki nem írt vissza semmit. De reméljük majd fog. Ha pedig nem, az indafoto és a flickr annyi embert tart össze, hogy szemezgethetünk évekig olyanokat, akik szeretnék elmesélni, hogy hogyan is kezdték el, és hol tartanak most.
El lehet olvasni majd azt is, hogy ki mivel fényképez. Vagy mivel szeretne. Vagy mivel nem. Vagy mindezt memóriakártyára, vagy filmre, fotópapírra, esetleg diára szeretné rögzíteni. És lesz még mindenféle okos utómunka ötlet, photoshop, lájtrúm, talán egy kis gimp is. Meglátjuk majd. A lényeg az, hogy lelkesek vagyunk, csinálni szeretnénk, és nekivágunk.
Mert fényképezni jó!
Utolsó kommentek